Presbiterium cikkek

Interjúk

Interjú Pálmai Istvánnal

Pálmai István 2002-2018-ig, több cikluson keresztül gyülekezetünk megválasztott felügyelője volt. Szabó Vilmos Béla és Nepp Éva lelkészek mellett szolgált. A presbiteri időszakot is figyelembe véve ez több mint húsz esztendő.

Pálmai-István.pdf

Beszélgetés Siklósi Mátyással

Siklósi Mátyás 17 évig volt gyülekezetünk gondnoka. A presbiterségét is beleszámítva 29 év szolgálat áll mögötte. Jelenleg tiszteletbeli presbiter.

Siklósi-Mátyás.pdf

A fotókat készítette és a szöveget írta: Kochné Inotai Gyöngyi 

Új lelkészünk: Nepp Éva

Paks és környéke Evangélikus Egyházközsége Isten iránti hálával és örömmel tudatja, hogy megválasztott lelkésze, Nepp Éva ünnepélyes beiktatása 2015. október 10-én 16 órakor kerül megrendezésre a Paksi Evangélikus Templomban.

Az iktatást Aradi András esperes, az igehirdetés szolgálatát Gáncs Péter püspök végzi.

Az ünnepi istentiszteletre, közgyűlésre és az azt követő szeretetvendégségre szeretettel hívja az Egyházközség Presbitériuma!

Évát 2001-ben szentelték lelkésszé, szolgálatát Budapest-Óbudán kezdte, majd Pilisen (Cegléd és Monor között) folytatta. 2004-től több mint 10 éven át a Bajai gyülekezet lelkésze volt, ahol rész vállalt a templom felújítási munkáiban és az új parókia építésében.

Éva több szálon kötődik Pakshoz és környékéhez. Célja Szabó Vilmos Béla és Sólyom Károly odaadó szolgálatának folytatása és ezzel együtt a mai kor új egyházi kihívásaira való válaszadás.

Szeretne a villám gyorsasággal változó világban egyszerre egy stabil pontot nyújtani és Isten üzenetét egy új, a templomba járó hívők mindennapjaihoz még közelebb álló hangon megszólaltatni.

A 2012-2018-as presbitérium beiktatása

A 2012-2018- as presbitérium eskütétele és ünnepélyes beiktatása 2012. április elsején, virágvasárnap, istentisztelet keretében zajlott le. Az új névsort egy korábbi hírünkben illetőleg a rólunk menüpont alatt olvashatják az érdeklődők.

Képeink az ünnepi alkalmat örökítették meg.

Fotók és szöveg: K.I.Gy.

A gyülekezeti választás eredménye

A Paksi Evangélikus Egyházközség 2012. március 25-én megválasztott gyülekezeti tisztségviselői:

Felügyelő: Pálmai István
Gondnok: Siklósi Mátyás
Pénztáros: Régi Zoltánné
Jegyző: Hoffman Ádámné
Kántor: Baradné Koch Boglárka
Számvevőszéki elnök: Pámer Zoltán
Számvevőszéki tagok: Dr. Grosch József, Huber Pálné, Mutz Ádámné, Siklósi Mária, Véhman Éva
Egyházmegyei küldött: Koch Józsefné

Presbiterek:

Endrődi Józsefné
Fodor Zoltán
Dr. Grosch József
Haaz Károly
Halász Gábor
Hirczi Ferenc
Kiss Miklós
Kónya Ferenc
Kótai János
Krizák Ferenc
Mattern János
Nagyné Gadányi Andrea
Nepp József
Schmitzberger József
Schukkert Ádám Gábor
Schweigert József
Tímár János
Ulbert János
ifj. Zuschlag János

Gratulálunk!

Az új presbitérium eskütétele és ünnepélyes beiktatása 2012. április 1-jén, virágvasárnap lesz, a 10:30-kor kezdődő istentisztelet keretében. A beiktatott gyülekezeti presbitérium 2012. április 2-án, hétfőn 18 órakor tartja alakuló ülését az evangélikus iskolaépületben.

Gyülekezeti választó közgyűlés

Értesítjük az egyházközség tagjait, hogy 2012. március 25-én, vasárnap gyülekezeti választó közgyűlést tartunk, melyen megválasztjuk gyülekezeti tisztségviselőinket, presbitereinket.

Szavazásra jogosultak a névjegyzékben szereplő személyek, akiket feltétlenül várunk.

Erős vár a mi Istenünk!

Általános tisztújítás 2012

Egyházunkban 2012-ben általános választások lesznek, így gyülekezetünkben is megújítjuk a tisztségeket.

Templomunkban közzétettük a gyülekezeti névsort. Ez egyben a választási névjegyzék is, melynek ellenőrzésére, javítására, kiegészítésére 2012. február 12-ig minden gyülekezeti tagnak módja nyílik.

A névsorban szereplők ajánlhatnak az ott felsoroltak közül presbiteri, gondnoki, felügyelői, pénztárosi, jegyzői, kántori, egyházmegyei közgyűlési küldött tisztségekre arra alkalmas személyeket. Határidő: 2012. február 26.

Az ajánlásokat írásban lehet megtenni. (Formanyomtatványok is rendelkezésre állnak a templomban.) Az ajánlott személy(ek) nevén kívül az ajánló nevét is fel kell tüntetni (alá kell írni), majd a templomban elhelyezett dobozba lehet dobni a lapokat , vagy a gyülekezeti jelölőbizottság tagjainak (Haaz Antalnak, Hirczi Jánosnak vagy Kochné Inotai Gyöngyinek) lehet átadni.

A gyülekezeti választási közgyűlés időpontja: 2012. március 25., vasárnap, az új tisztségviselők eskütétele 2012. április 1., virágvasárnap.

Az új presbitérium első gyűlése 2012. április 2-án lesz.

Presbiteri gyűlés

2011. december 6-án (kedden) este 18 órakor presbiteri gyűlés lesz az evangélikus iskolaépületben.

Presbiteri gyűlés

Kedves Testvérünk!

Szeretettel hívjuk és várjuk 2011. március 07-én (hétfőn) este 18 órai kezdettel presbiteri gyűlésre, melyet az iskola épületében tartunk.

ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!

Pálmai István
felügyelő

Szabó Vilmos Béla
lelkész, esperes

Egyházmegyei presbiteri csendes nap 2010

Beszámoló egy novemberi eseményről

Kettős eseményre gyűltek össze a Tolna-Baranya Egyházmegye presbiterei 2010. november 20-án, szombaton a paksi evangélikus templomban.

Szabó Vilmos Béla esperes nyitó áhítata után, a délelőtti program részeként a presbiteri csendesnap két előadása és az azokat követő beszélgetések kapcsán gondolkodhatott el a mintegy 100 jelenlévő a hit, valamint a testi-lelki egészség kapcsolatáról, kölcsönhatásáról.Az első előadásban Dr. Koch Béla, a Pakson régebben, már e témakörben előadást tartott– egyébként paksi kötődésekkel rendelkező – családorvos beszélt személyes tapasztalati alapján arról, hogy a hit hogyan befolyásol bennünket életünk nehéz szakaszaiban, a betegségben és az ebből a világból való kilépésünket közvetlenül megelőző időszakban. Lebilincselő előadásában számos olyan példát ismertetett, amelyben egyértelműen bebizonyosodott, hogy az élő istenhit segíteni tud mindenkit betegségben, gyengeségben, elmúlásban.

Ha a paksi evangélikusoknál rendezvény van, akkor a zenének is komoly szerep jut. Ez alkalommal, a második előadás előtt, a paksi Pro Artis Művészeti Iskola tanáraiból álló kamarazenekar előadása azt bizonyította, hogy a hit és a megszólaltatott zene együttesen képes megérinti a lelkünket.

A délelőtti program második előadásában a lelki bajokat, a gyászt, illetve a hittel való kapcsolatukat elemezte szintén magával ragadó előadásában Nepp Éva bajai lelkész – akinek egyébként szintén vannak paksi gyökerei.Mindkét előadás – a hozzászólásokkal együtt – mélyen elgondolkodtató volt, és a hitünk titkaiba hatolt.

Az előadásokhoz kapcsolódóan az egyik résztvevő egy könyvre hívta fel a figyelmet. William Paul Young: A viskó című regénye az ember megbocsájtó képességének olyan magasságát és mélységét tárja fel, ami miatt kihagyhatatlan az elolvasása.   
A délelőtti programot követő szerény ebéd után, Koskai Erzsébet esperes-helyettes asszony áhítatát követően, az egyházmegye „hivatalosságai” megtartották az egyházmegye ez évi közgyűlését – Andorka Árpád felügyelő elnökletével.

Pálmai István
felügyelő

Koch Béla előadásáról

Koch Béla előadását Hitről és betegségről hallgattam máskor is. Személyes jó ismerősöm és rokonom. Orvosként és barátként is mellettem állt betegségem idején, aggódva figyelte állapotom alakulását.

Egyet értek vele, hogy annak az embernek, akinek van hite könnyebben megy a gyógyulás.A nehézségek idején van kire rábízni az életünk terhét.

Először én is „harcban álltam” Istennel, amiért beteg lettem. Aztán lelkészi segítséggel és imádsággal rábíztam életemet Istenre.

Az előadás napján (november 20-án) volt 20 éve, hogy leukémiás betegségemben 7 hónap után először hazajöhettem a kórházból.

Most lehetőségem volt ezért is köszönetet mondani ennyi év után is.

Gyógyulás után pedig nem szabad megfeledkeznünk a hálaadásról sem.

Úgy érzem azóta több módon is próbálom megköszönni Istennek, hogy megtartott engem, mert terve van az életemmel.

Számomra most a legnagyobb örömet az jelenti, hogy lányom az egyházunkban hitoktatóként szolgálja Istent, általa én is tudok valamit visszaadni a kegyelemért amit betegségem idején kaptam.

Kívánom mindenkinek, hogy bátran forduljon Istenhez betegségben, bajban, mert Ő tudja formálni életünket és segítséget nyújt a hozzá fordulóknak.

Én megtanultam, hogy nemcsak a jót kell elfogadnunk, hanem a rosszat is, mert egyedül az Úr tudja, hogy mit, miért cselekszik velünk és mi jó nekünk. Hála érte.

Gadányi Józsefné