Kántor

Kántor

A kántor „az istentisztelet egyik emberi főszereplője”, „a szent zene napszámosa”. [1] Az evangélikus kántorok feladata a liturgia zenei megvalósítása, a gyülekezeti ének bevezetése, irányítása, kísérése, az istentisztelet elkezdése és lezárása szabad orgonaművekkel, az alkalomhoz illő művek megszólaltatása egy megfelelő színvonalon vezetett kórussal.

A kántornak tisztában kell lennie az istentisztelet felépítésével, a liturgia részeinek jelentésével, az egyházi év eseményeivel. Ismernie kell az énekeskönyv énekeit, szövegük és dallamuk stílusát, értékét.

A paksi énekkultúra megteremtői

Az első Paksi Dalkört az 1870-es években pedagógusok, Geyer Ádám és az evangélikus kántortanító, Hoffmann Péter szervezték meg. A megközelítőleg 35 tagú, nagyrészt iparosokból álló dalkör gyorsan fejlődött [2], példájukat az ifjúság is lelkesen követte.

Ezekben az években alakultak a paksi egyházi énekkarok is, amelyek több alkalommal rendeztek jótékonysági hangversenyeket az egyházi intézmények fenntartási költségeinek fedezésére. [3]

Az 1908-ban újjáalakult Paksi Dalkör – később Iparos Dalkör – karnagya az evangélikus tanító, Rein János lett.

A Paksi Evangélikus Iskola tanítói általában a gyülekezet kántoraiként is szolgáltak egymást váltva. Az alábbi táblázat áttekintést nyújt az 1700-as évek első felétől az evangélikus kántortanítókról. [4]

1727 Baumann Mihály
1786 Piringer Dániel
1789 Pohlon János
1792 Resch Pál
1829 Schmidt István
1840-1847 Luttenberg János
1852-1880 Hütter János
1879-1885 Hoffmann Péter
1884-1923 Heiszer Henrik
1886-1923 Rein János
1904-1940 Kinkel György
1923-1934 Iharos (Kohl) Dániel
1927-1948 Inotai (Hoffmann) Imre
1934-1948 Tiderle Lajos
1947-1949 Martos István

1948-ban az egyházi iskolákat államosították, a tanítók állami alkalmazásba kerültek. Martos István egy évig még csendben folytatta a kántorizálást, de 1949-től a tanítók kántori szolgálatot nem vállalhattak, sőt lehetetlenné vált bármiféle részvételük az egyházi életben.

Hoffmann Mária

„Az élő Isten járt velem”

Hűségérem – 2007

Az Evangélikus Élet 2007 Cantate vasárnapján négy sorban adta hírül Döntéshozatal a Dunán – című cikkében, hogy az idei első hűségérmet Hoffmann Máriának, a paksi gyülekezet kilencvenhét éves kántorának adta át a kerületi elnökség.

A felületes olvasó talán át is siklott a röpke híren, hisz a Déli Egyházkerület sokakat érintő közgyűlése volt a fő téma.

Annál nagyobb örömöt és izgalmat jelentett mindez a díjazottnak és családjának.

Püspöki hivatali levél hozta a hírt: „2007. április 27-én Gáncs Péter püspök úr személyesen szeretné Önnek otthonában átadni hűségérmét.”

Mivel lehetett ezt a nagy elismerést kiérdemelni?

Hoffmann Mária 1950-2005-ig, 55 éven át a Paksi Evangélikus Egyházközség kántoraként szolgált. Bár mindkét nagyapja, apja, bátyja és számos unokatestvére kántortanító volt, apai nagyapja és bátyja Pakson az evangélikus gyülekezetben, mégis különös út vezetett az ő paksi kántorságához.

Hoffmann Mária 1910. február 13-án az Újvidék melletti Kátyon született.

A zenével kislányként jegyezte el magát. Zongorázni édesapja tanította. Első kántori szolgálatát 12 évesen szülőfalujában egy keresztelőn látta el. Istentiszteletek végén is megengedte apja, hogy orgonáljon.

Felsőbb zenei tanulmányait Újvidéken végezte. A háború idején többször helyettesítette a katonai szolgálatra bevonuló ottani kántort. Közös ünnepeken a zsinagógában is orgonált, helyettesítve a keresztény kántort, aki a saját gyülekezetében végezte szolgálatát. Újvidéken irodában dolgozott illetve zongoraórákat adott.

1944-ben szüleivel a bombázások elől Paksra menekült bátyja családjához. A négy bőröndjükön s néhány előbb idekerült holmijukon kívül mindenük –köztük a zongorája is- odaveszett. Eleinte kézimunkázással, hímzéssel jutott szerény jövedelemhez, majd 1945-től magánórákat adott. Később, a zenei munkaközösség megalakulásával, annak tagjaként tanított zongorát.

Az iskolák államosítása után a tanítókat eltiltották a kántorizálástól. Mivel ezt megelőzően többször helyettesített, besegített, felkérték, hogy lépjen az akkori kántor helyére. Egy hónapra vállalta, s 55 év lett belőle. Fél évre rá került Paksra Sólyom Károly lelkész, későbbi püspök-helyettes, akivel 39 esztendeig szolgált, majd Brebovszky János, Brebovszkyné Pintér Márta és Szabó Vilmos Béla mellett.

Zenetanárként 1973-ban nyugdíjba vonult ugyan, de otthonában tovább tanított. Ezzel párhuzamosan alkalmanként helyettesített a paksi zeneiskolában, majd óraadóként 1986-92-ig dolgozott.

A kántori szolgálatban is fáradhatatlannak bizonyult. Nem akarta abbahagyni. Élete első kórházi tartózkodása volt a fordulópont. Látása romlott, a kórusra nehezen járt.

Bátyjának unokája, Baradné Koch Boglárka helyettesítette az orgonánál, majd 2005 júniusában megtörtént a generációváltás. Hivatalosan átadta ugyan neki a kántori szolgálatot, de a bibliaórákon továbbra is ő szólaltatta meg a harmóniumot. Így volt ez 2005 decemberében is, amikor hazaérve egyensúlyt vesztett s elesett. Átmeneti szívritmus-zavar lett a következménye s félévi kényszerű szobafogság.

Bár járókerettel jár, szellemi frissessége újra a régi. „…kik az Úrban bíznak, erejök megújul…”

A róla szóló számos cikket újraolvasva szembeötlik egy kulcsszó:

„Ahogyan beszél magáról, szolgálatáról, átragyognak a szavain valami különös hűség jelei.” „Harmincöt évi paksi kántorsága alatt nem mulasztott egyetlen vasárnapot. Nem volt beteg, s ha volt is, szolgált, nem ment szabadságra, nem volt más programja, nem volt semmi sem fontosabb, előbbre való, mint minden vasárnap délelőtt, délután pontosan, lelkesen, örömmel az orgona, a harmónium mellett vezetni az éneket. Áldott hűség a szolgálatban” – írta róla Sólyom Károly 1985 pünkösdjén az Evangélikus Életben. Szintén az ő tollából olvashatjuk „Négy évtized a szolgálatban” – címmel az Evangélikus Élet 1990. júl. 8-i számában: „Áldjuk Istent Hoffmann Mária szolgálatáért, hűségéért, hiszen az Ő kegyelme hordozta és tartotta meg ilyen hosszú szolgálatban.”

Bné Pintér Márta a paksi templom orgonájáról szóló cikkében attól tudakozódik, „aki évtizedek óta töretlen hűséggel játszik rajta, kinek szívéhez nőtt a hangszer.” (Paksi Hírnök 1990. febr. 14.)

„Ötvenöt évi hűséges szolgálat után, kilencvenöt évesen adta át a helyét az orgonánál a paksi kántor.” (Ev. Élet 2005. júl.3.)

A 2000-ben Paks Város Önkormányzatától kapott PRO URBE emlékérem után itt a másik nagy kitüntetés, a HŰSÉGÉREM, melyet „Hoffmann Mária kántornak hűséges szolgálatáért hálás köszönettel és áldáskívánással a Déli Evangélikus Egyházkerület” adományozott, s rendkívüli megtiszteltetésként Gáncs Péter püspök úr adott át Szabóné Mátrai Marianna püspök helyettes, Radosné Lengyel Anna egyházkerületi felügyelő, Szabó Vilmos Béla esperes, paksi lelkész és Szabó Vilmosné kíséretében.

Az átadás szűk családi körben zajlott, mely közös énekléssel vette kezdetét: „Jer, dicsérjük Istent…” Püspök úr örömét fejezte ki, hogy a köszönet szerény jelét a hosszú, hosszú hűséges szolgálatért átadhatja. „A szeretet és hűség ne hagyjon el téged..!” (Péld.3,3) – idézte az érem feliratát, és ezt kívánta a következő életévekre. Emlékeztetett közös paksi szolgálatukra.

Lengyel Anna örült a megismerkedésnek, és egy palack borral kívánt Mária néninek jó egészséget.

Őt követte Szabóné Mátrai Marianna, aki visszaemlékezett, hogy bárhonnan jöttek, Mária néni mindig biztos pont volt az orgonánál.

A paksi gyülekezet nevében a lelkészházaspár gyönyörű virágcsokorral köszöntötte.

Mária néni egyik kedvenc éneke következett, a 349-es. Előkerült Mária néni emlékkönyve többek között Gáncs Aladár aláírásával. Püspök úr megállapította, hogy ez egyháztörténelem.

A beszélgetés során megköszöntük az éremhez kapott jutalmat, az egyhetes, két személyre szóló balatonszárszói üdülést, melyet Mária néni az új kántornak továbbadott.

Koch Józsefné, Mária néni unokahúga
Kivonatosan megjelent az Evangélikus Élet 2007. június 3-i számában.

55 évre szóló ideiglenes megoldás egy nehéz kérdésre

Az államosítás utáni években „nehéz kérdés volt […] a kántorizálás ügye”. [5] 1950-ben egy hónapra vállalta a kántorságot Hoffmann Mária, 55 év lett belőle.

Egy olyan kátyi tanítócsaládból származott, amelynek a mindennapjaihoz tartozott a zene. Mindkét nagyapja, apja, bátyja és több unokatestvére kántortanító volt, közülük az apai nagyapa és bátyja a paksi evangélikus gyülekezetben szolgált.Zongorázni édesapjától tanult, 12 évesen kántorizált először egy keresztelőn. Többször alkalma nyílt az istentiszteletek végén is orgonálni.

A háború idején helyettes kántorként szolgált, majd a bombázások elől 1944-ben családjával Paksra menekült. Az Újvidéken megkezdett zenetanítást Pakson is folytatta magántanárként és a zeneiskolában, nyugdíjas évei alatt óraadóként.

1950 és 2005 között az evangélikus gyülekezet kántora. Nemcsak a kántortanító elődök szerettették meg az éneklést, a zenét a paksi ifjúsággal, Hoffmann Mária is sokak szívében helyet készített a zene számára: „Nincs nap, hogy ne gondolnék Rád! Legtöbbször azért a felbecsülhetetlen áldásért, hogy életembe, közelembe hoztad a zenét!” [6] Tevékenységét Paks Város Önkormányzata is nagyra értékelte, 2000-ben Pro Urbe emlékérmet vehetett át. Hét évvel később pedig a Déli Evangélikus Egyházkerület hűségérmet adományozott számára 55 évig tartó kántori szolgálatáért.

„Evangéliumot hirdetett a muzsikával, Istentől kapott alázatos szívvel.” [7]

[1] Ecsedi Zsuzsa

[2] Vö.: Tolna megyei Közlöny 1887. 35. szám

[3] Vö.: dr. Németh Imre, Somogyi György, dr. Koch József: Paks nagyközség monográfiája. Paks 1976. 281.o.

[4] Kivonat Sólyom Károly: Egy evangélikus gyülekezet a Duna partján. Paks, 1991. 227.o. található táblázatból

[5] Sólyom Károly: Egy evangélikus gyülekezet a Duna partján. Paks, 1991. 232.o.

[6] Dr. Széles Klára irodalomtörténész (D. Sc.)

[7] Pintér János esperes

Koch Boglárka

Játék az orgonán – az ősök láthatatlan érintése

A gyülekezet jelenlegi kántora, Koch Boglárka családjának tagjai több mint 120 éve kezdték a paksi evangélikus gyülekezetben kántortanítói tevékenységüket. Az üknagyapa, Hoffmann Péter 1879 és 1885 között orgonált a paksi evangélikus templomban. A nagyapa, Inotai (Hoffmann) Imre 1927-től 1948-ig szolgált a gyülekezet kántoraként. A nagyapa húgától, Hoffmann Máriától 2005-ben vette át a presbitérium megbízásából a kántori tennivalókat.

Elődei nyomdokán jár a gyülekezeten kívüli munkájában is, biológia, kémia, német nyelv és irodalom szakos bölcsész és középiskolai tanár, a Vak Bottyán Gimnáziumban és a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában tanít.

Zenei tanulmányait 5 évesen kezdte, 11 éven keresztül tanult zongorázni Károly János tanítványaként a paksi zeneiskolában, a Pro Artis Alapfokú Művészetoktatási Intézmény elődjében. 2009-ben az Evangélikus Kántorképző Intézetben (Fót) kántori oklevelet szerzett. A vizsgadarabokat más művekkel együtt az ez alkalomból rendezett zenés áhitaton hallhatta a gyülekezet, amelyben Szőllősi Rita (klarinét), Fizer János (fuvola), a művészeti iskola tanárai, Seresné Rujder Márta (klarinét) és a Paksi Evangélikus Kórus működött közre Hadingerné Lamm Judit vezényletével.

A Vak Bottyán Gimnázium és a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola kórusainak munkájában zongorakísérőként működik közre kórustalálkozókon (pl. Paks, Simontornya, Budapest, keszthelyi Helikon, Erdély) és iskolai rendezvényeken.

A gyülekezet orgonistájaként az istentiszteleteken, bibliaórákon, családi alkalmakon, esküvőkön lát el kántori szolgálatot.

Koch Boglárka
kántor