Megkérdeztük

Mit jelent számukra a Paksi Evangélikus Gyülekezet

Mangesius (Halász) Katalin

„Remélem, mindenkinek sokat jelent.
Az én nagyszüleim nazarénusok voltak. Apám az evangélikus temetőbe temettette el őket, mert ide akart tartozni.
Én ide tartozom.”

Wenhardt János

„Én még emlékszem, amikor Thüringer lelkész urat lovas kocsin hozták ki Hegyesre istentiszteletet tartani. (Hegyes puszta Pakstól kb. 8 kilométernyire fekszik.) Ilyenkor anyám mindig megvendégelte. Sólyom Károly tisztelendő úr motorkerékpárral járt Hegyesre és Cseresnyésbe.
Mindig szívemen viseltem a paksi gyülekezetet.
Sólyomék nagyon rossz körülmények között laktak. A presbiterek közösen, társadalmi munkában építették föl a paplakot.
Szabó Vilmos Béla igehirdetését öröm hallgatni. Megfontoltan, hangosan beszél. Eddig szívesen jártam bibliaórára. Felfrissülve jöttem haza. Most már félek este valahová elindulni.”

Wenhardt Jánosné

„Érthetően, szépen beszél az esperes úr – kapcsolódik be a beszélgetésbe Ilus néni, Wenhardt Jánosné. Majd a hit fontosságáról esik szó, s elmesél egy történetet: Az ötvenes években Hegyesen nagy borsóföld volt. Betakarítás idején hirtelen nagy zivatar keletkezett. Az Isten-tagadó munkavezető-nő mérgében ezt kiáltotta: „Ha van Isten, csapjon ide a villám!” A következő pillanatban ez meg is történt az asszony közelében, aki ájultan összeesett. Egy közeli házban élesztgették. Mikor magához tért, így sóhajtott: Jaj Istenem!
Hát van Isten?- kérdezték tőle.
Van!- volt a válasz.”

Schukkert Ádám Gáborné

A vallás, a hit számomra nagyon sok mindent jelent. Elsősorban lelki békét, megnyugvást e „rohanó világban”. Biztonságot a bizonytalanságban. Erőt az erőtlenségben. Fényt a sötétségben.
A közösséghez való tartozás csodálatos érzését.
Amikor beülök az istentiszteletre, Boglárka megszólaltatja az orgonát, a gyülekezet lelkésze így szól hozzánk: „Kedves Testvéreim!” Semmihez nem hasonlítható lelki megnyugvást érzek.

Fodor Zoltán

1999 óta vagyok paksi lakos, ami egybeesik a gyülekezettel való kapcsolatommal. Mindig fontos volt számomra egy keresztény közösséghez tartozás, ezen belül is természetesen, de nem kizárólagosan ev. gyülekezethez.
Először Szabó Vilmos Béla lelkésszel kerültem kapcsolatba, feleségemmel akkor még menyasszonyommal együtt. A közös jövőnk minél jobb megalapozása miatt kerestük meg akkor a lelkész urat. Ezt követően aztán egy év múlva ő áldotta meg házasságunkat. Hamarosan feleségemmel, Andreával bekapcsolódtunk a gyülekezet kórusába, ahol sok szép élménnyel gazdagodtam.
Alkalmam nyílt Paks látképét a templom perspektívájából szemlélni, mivel az egyházközség megbízásából a torony homlokzati festését végeztük fiaimmal, hegymászó technikával. Mondhatni csodás élmény, mindenkinek ajánlom.
Az egyháztagok jóvoltából harmadik éve a presbitériumnak is tagja vagyok, ami még nagyobb felelősséget és elkötelezettséget jelent a gyülekezet felé.

Mezősi Andrea

Kicsit messzebbről kell kezdenem. Mit jelent evangélikusnak lenni? Az első emlékem néhány éves koromból. Nagyszüleim hálószobájában, a falon egy fekete üvegtábla csillogott, rajta arany színű felirat. Nem értettem, de mindig magához vonzotta a tekintetem. Aztán néhány évvel később, kisiskolásként már kibetűztem: Erős vár a mi Istenünk.
Másik korai emlék, nagyapám, a váci evangélikus gyülekezet kántortanítója az orgonánál, én csöndben játszom a karzaton.Az akkor hallott énekek valahol nagyon mélyen elraktározódhattak.Aztán több évtizednyi szünet. Nagyapám, apám még gyermekkoromban meghaltak, édesanyám katolikus asszonyként az ő hitét, felekezeti hovatartozását közvetítette felém.Aztán új házasságomban, mivel férjem evangélikusként vasárnap természetesen az Istentiszteletre ment, én pedig vele, új fejezet kezdődött hitéletemben.
Nehéz szavakkal kifejezni azt az élményt, amit a réges régen elfeledett énekek hallatán éreztem. Hiszen ezt én tudom! A rég elmúlt gyerekkor emlékei, a hazatalálás élménye.Ez volt a kezdet.
Az igehirdetés megszólító ereje, az élő ige volt a kapocs, ami aztán az evangélikus gyülekezethez kötött. És az is, hogy nekem való szolgálatot, jó közösséget találtam az énekkarban.

Hoffman Ádámné

Szüleim megkereszteltettek, bérmálkoztam is, de nem volt élő a hitem. Akkoriban még latin nyelvű volt a mise (a katolikus templomokban – a szerk.).
A házasságom révén, itt Pakson, megismertem az evangélikus szokásokat. Tetszett ennek az egyháznak a tisztasága, áttekinthetősége, emberléptékű mivolta. Így felnőtt fejjel konfirmáltam, azóta gyakorlom a vallásomat hitből, belső késztetésből.
Örülök, hogy az evangélikus gyülekezetben otthonra találtam, s e közösséghez tartozhatok.

Kiss Miklós

Mit jelent nekem a Paksi Evangélikus Egyház?
Egy hely, ahol támogatnak az őseimtől örökölt hitem megőrzésében és megélésében. Az a közösség, melyben jól érzem magam, ahol megbecsülést adok és kapok.

Koch Józsefné

Mit jelent számomra a paksi evangélikus gyülekezet? Az őseimet, kántor elődeim és lányom orgonajátékát, gyerekkorom meghatározó élményeit: a gyermek-istentiszteleteket, az ifjúsági órákat, a pingpongcsatákat, a vidám társas együttléteket, a kerékpártúrákat. A biztos pontot, a révet, ahonnan indultam és ahová érkeztem.
Édesanyám példáját, a rendszeres lelki táplálékot, az együtt éneklést, a szerető közösséget és reménységeim szerint családom számára a megtartó jövőt.

Gadányi Józsefné

Számomra a paksi evangélikus templom változó világunkban az állandóságot, biztonságot jelenti, azt a helyet, ahova betérve nyugalmat, békességet lelhetünk. A templomot, ahol szól hozzánk Isten igéje, e falak között talál meghallgatásra panaszom, bánatom, ugyanakkor ide hozom örömömet és hálámat.
Vasárnap, mikor beülök a jól ismert padokba, istentisztelet előtt mindig eszembe jutnak szüleim, akik sokszor hoztak ide magukkal kisgyermek koromban, és később pedig bíztattak, hogy maradjak meg hitemben. Ebben példa számomra az édesanyám, aki betegségében is végig megőrizte evangélikus hitét, Istenben vetett bizalmát.
Remélem, hogy még sokszor hallhatom a harang hívó szavát az istentiszteletre és lélekben megújulva, feltöltődve folytathatom az életemet a hétköznapokon is.

Inotai Dóra

(Sólyom unoka)

Paks a második otthonom. Ha a templomot látom, úgy érzem, hogy itthon vagyok…és persze mindig Nagypapáék jutnak eszembe, a gyermekkorom és az az Útravaló, amit tőlük kaptam, mint nagyszülőktől és mint lelkésztől és papnétól.
A paksiak nagyon nagy szeretettel fogadnak minket, így mindig nagy örömmel jövünk látogatóba.

„Irgalma megmarad nemzedékről nemzedékre az őt félőkön.”

(Lk1,50)

Ön / Te is válaszolhat(sz) a kérdésre. Keress(en) bennünket!

Ötlet és összeállítás: Kochné Inotai Gyöngyi