Ajánlás

Szeretettel köszöntjük a kedves látogatót gyülekezetünk honlapján!

Isten hozta itt minálunk, egyelőre virtuálisan, de reményeink szerint később személyesen is.
Sokan talán a két országos evangélikus találkozó kapcsán emlékeznek jó szívvel a paksi gyülekezetre. Valljuk, mivel a hit hallásból van, a személyes találkozók alapvetően befolyásolják, megerősítik mindannyiunk hitét. Reményünk szerint sikerül bemutatni gyülekezeti mindennapjainkat, vívódásainkat, sikereinket.
Miért indítottuk el ezt a honlapot? Abban a reményben, hogy ezen a módon is lehetőséget nyújthatunk azoknak, akik valamit keresnek. Valamit, ami hiányzik az életükből.Talán még meg sem fogalmazták önmaguk számára, hogy mit.
Hitünk szerint ez a hiányzó „valami” az a kötőanyag, ami nélkül az élet nagyon üres tud lenni. Ha megtaláljuk, akkor az öröm is, gyász is képes csendes maradni, képes jobbá tenni minket, nem enged elsüllyedni.

Hogyan is írja Ady Endre gyönyörű versében?

„Mikor elhagytak, mikor a terhem roskadozva vittem,
Csendesen és váratlanul átölelt az Isten.”

Valljuk, hogy ennek az ölelésnek a megtapasztalása képes felemelni mindenkit bármilyen mélységből egészen Isten országának a magasságába.

Pálmai István

felügyelő

Szabó Vilmos Béla

lelkész, esperes