A gyülekezet története
A török hódoltság pusztítása következtében megfogyatkozott a magyar lakosság, 1722-ben már csak 12 evangélikust számláltak. Az 1720-30-as években Hessenből, Württembergből, Darmstadtból, Elsassból és Fuldából szervezetten érkező német telepesek révén növekedett az evangélikus családok száma, akik a mai Kápolna, Pál illetve Györkönyi utcákban és környékén építették fel házaikat. 1783-ban már önálló egyházközségnek tekintették magukat, de a Türelmi Rendelet értelmében csak a faddi és dunaszentgyörgyi evangélikusok csatlakozásával váltak ténylegesen azzá. Ekkor már összesen 117 család tartozott a gyülekezethez.
A Rudnyánszki bárótól ajándékba kapott telken 1788-ban lelkészlakot és imaházat (templomot) építettek. 1800-ban egy orgonát, 1808-ban pedig két harangot vásárolt a gyülekezet. Ugyanebben az évben leégett a lelkészlak, az iskola és a templom. Az akkor 150 házaspárból (750 lélekből) álló gyülekezet fáradságot nem ismerve gyorsan helyreállította a kárt. Straner János György lelkész idején, Daróczi József földesúr támogatásával 1812-13-ban elkészült az új templom.
Ám kétszer is pusztított tűzvész Pakson, 1880-ban is tetemes kárt okozva: Leégett a templom a haranglábbal, a lelkészlak is, és a tíz éve épült iskola tetőzete is megrongálódott. Emiatt és a létszámnövekedés következtében (1002 fő) szükségessé vált egy nagyobb templom építése.
Az egymást követő lelkészek között kiemelkedő egyéniség volt a magas kort megért főesperes, zsinati képviselő, törvényszéki bíró, Horváth Sándor, aki a jelenlegi neoklasszicista stílusú templom megálmodója volt. Egyházi épületkomplexumban gondolkodott: templom, iskola, lelkészlak. 1881 őszétől kezdetét vette a templom építése, s1884 őszén be is fejeződött, de hatalmas adóssággal. Emiatt csak 13 év múlva szentelhették fel. 1905-ben elkészült a kovácsoltvas kapuzat. 1911-ben a gyülekezet három harangot öntetett a soproni Seltenhofernél, de öt évvel később a kormány kérésére a két kisebbet hadi célra ajánlották fel. Csupán 1929-ben tudta pótolni a gyülekezet a háborúban elvesztett harangjait.
1944-ben a templom, iskola, paplak az itt szállásozó orosz katonák prédájává vált. Az 1786 óta őrzött teljes egyházi levéltár, irattár kétharmada elveszett. A megsérült orgonát 1946-49-ig a közben vásárolt harmónium helyettesítette.
1951-ben választották meg Sólyom Károlyt lelkésznek. Az ő szolgálata idején jelentős anyagi, szellemi gyarapodás vette kezdetét. 1952-ben az istállóból és a présházból imatermet alakítottak ki. Az egyházi épületek karbantartása, gyarapítása folyamatos. 1958-ban ravatalozó épült, 1964-ben a paplakba bevezették a vizet és fürdőszobát is létesítettek, 1968-ban a paplak épületében egy tágas imaterem is helyet kapott. 1969-ben renoválták a templomot, a temető főútvonalát betonozták, majd megvalósult a templom villamos árammal való fűtése is. Végül 1983-ban új lelkészlakot emeltek gyülekezeti teremmel, irodával, Tillay Ernő kétszeres Ybl díjas építész tervei alapján. A gyülekezet lelki rendezvényei is jelentősen bővültek Figyelemre méltó az ifjúsági munka, a bibliakör, a szilveszteri istentisztelet, leánykör, a diakonissza-tevékenység, házi úrvacsora, férfiak órája stb. Felélénkültek az egyházi cserelátogatások is.
Sólyom Károly a második lelkész a paksi gyülekezet életében, aki egyházmegyei vezető is lett egyben: 1970-1988-ig a Tolna-Baranyai Egyházmegye esperese, ezenkívül 1982-1988-ig a Déli Egyházkerület püspökhelyettese. Káldy Zoltán püspök betegsége idején a tényleges püspöki feladatokat is ő látta el. Könyvet írt a paksi gyülekezetről.
Sólyom Károly nyugdíjba vonulását követően 1988-1995-ig Brebovszky János és Brebovszkyné Pintér Márta szolgált a gyülekezetünkben.
Brebovszky János nemcsak az ifjúság lelki fejlesztésére szentelt nagy figyelmet (pl.” Pál apostol nyomában”- Görögországi kirándulás), hanem az idős betegeket is látogatta. A paksi képviselőtestület tagjaként fáradozott. Iskolaalapítási szándékkal szorgalmazta a „Talentum Paks” alapítvány létrehozását.
Brebovszkyné Pintér Márta evangélikus női missziós szolgálata révén vált ismertté. Ökumenikus találkozók és imahetek megszervezése mellett az ökumenikus női imanapokat ő indította el Pakson.
Az ő szolgálatuk idején került sor a templom külső és belső tatarozására és az iskolaépület cserepezésére. Majd Pilisre kerültek 1995-ben.
Ez évben hívta meg a gyülekezet Paksra Szabó Vilmos Béla lelkészt. Szolgálatára az igényesség, a magas színvonal jellemző. Az ő kezdeményezésére és irányításával
szervezték meg 1997-ben az első országos evangélikus találkozót Pakson, mely hagyománnyá v ált, s tíz évvel később az 5. találkozó is hasonló módon itt zajlott. Jelentős szerepet töltött be a Történelmi egyházak regionális találkozóján, Pakson, 1999-ben. A 2004-es Missziói nap és számos koncert szervezője.
Városi, atomerőműves, egyházi támogatással folytatódott az egyházi épületek karbantartása. Felújították a ravatalozót. Korszerűsítés történt a parókián és a gyülekezeti házban. Az esperesi teendőkkel kapcsolatban még egy irodát alakítottak ki, új bejárati ajtók készültek. Az iskolaépületben konyhát és zuhanyzót létesítettek, még otthonosabbá téve azt. Szépült a templom bejárata és a parókia udvara is az utóbbi években elkészült térkövezéssel
Szabó Vilmos Bélát 2006-ban választotta esperesének a Tolna-Baranyai Evangélikus Egyházmegye. Közéleti tevékenységet is folytat: A Tolna megyei Kék Kereszt Egyesület munkáját is segítette. A városi augusztus 20-i ünnepségeken és az évenkénti boráldáson rendszeresen végez lelkészi szolgálatot. A 2010-es országgyűlési és önkormányzati választások alkalmával a paksi választási bizottság elnöke volt.
A legutóbbi népszámláláskor 1670 fő vallotta magát Pakson evangélikusnak. Az egyházi hozzájárulást fizetők száma 700-800 között van.
Szöveg: Hoffman Ádámné
Forrás:
- Hoffmann Mária hagyatéka
- Kernné Magda Irén: Híres paksi elődeink Életrajzi gyűjtemény. Paks, 2009.
- Sólyom Károly: Egy evangélikus gyülekezet a Duna partján. Paks, 1991.