Érdekes kiállítás megnyitására érkeztek magyarok a Kárpátalján lévő Viskre, Paks testvértelepülésére, akik között ott volt gyülekezetünk 3 tagja is: Klenk Csaba, Gangel János és Pálmai István.

Gárdai György és fia Ádám – akik gyülekezetünk tagjai – az idén 25 éves Gastroblues Fesztivál történetét bemutató színvonalas kiállítás viski megnyitójára utaztak ki református magyar testvéreinkhez – népes kísérettel.

A fényképekből, és szöveges ismertetőkből, visszaemlékezésekből összeállított vándorkiállítás sorozatnak Visk már a 10. helyszíne volt. Közismert, hogy a testvérvárosunk magyar óvodájának felépítéséhez a templomunkban több éve megrendezett, a fesztivál részét képező templomi koncertek bevétele is hozzájárult. (A már átadott, működő óvoda világszínvonalú, és várólistáról lehet csak bejutni.)

A kiállítás nemzeti összetartozást kifejező, szívszorító megnyitóján beszédet mondott Hajovics Jaroszlav, Visk (magyarul jól beszélő) ukrán polgármestere; Bagdy László, városunk képviselőtestületének tanácsnoka; Paja Gábor, Galánta volt polgármestere, valamint Darvai Csilla asszony, a viski Kazinczy Ferenc Középiskola igazgatónője. Gyülekezetünk üdvözletét jómagam adtam át a kiállítás termét zsúfolásig megtöltő viskieknek. (Az üdvözlő beszédben helyet kapott a reformáció és a zene kapcsolata lutheri értelmezésének felidézése is, mint a templomi koncert egyfajta „ideológia alapja”: amíg Kálvin a hangszereket kiűzte a templomból, addig Luther számára a zene űzi ki az ördögöt az emberből.) 

A Viski Református Gyülekezet viski születésű lelkipásztora, Jenei Károly lendületes, magával ragadó beszédben köszönte meg az óvoda felépítésében nyújtott anyaországból érkezett segítséget, amelynek egyik meghatározó eleme volt a Gárdai György megálmodta – és a már 25 évet megélt – Gastroblues Fesztivál.

A megnyitón természetesen szerepe volt a zenének is. A Jazz Go trió mellett fergeteges „bicskás” hangulatot varázsoltak a kiállításnak a Viski Bicskások és Pátyánik Antónia.

A vasárnapi református istentiszteleten egy hagyományait, vallását és magyarságát megrendítő őszinteséggel és határozottsággal őrző gyülekezetet és gyönyörű templomát ismerhettük meg. Evangélikus lelket melengető érdekesség, hogy az összes viski lelkész nevét felsoroló, fából készült emlékművön nem a református „Áldás és Békesség” felirat, hanem a Visk hajdanvolt evangélikus gyökereire emlékező „Erős várunk nékünk az Isten – és fegyverünk ellenségünk ellen” köszönésünk némiképp archaikus változata olvasható.

Isten áldja meg viski magyar testvéreinket, áldás és békesség mindannyiuknak!

Pálmai István
felügyelő