„Jövevény voltam… és befogadtatok…” Máté 25,35

Európai ország asszonyai készítették elő az idei világimanapi liturgiát, mely szokatlan módon nem a francia nőkről szólt, hanem az országban élő sokszínű lakosság egy-egy képviselőjéről. „Jövevény voltam és befogadtatok” – hangzik a címben, s ezt a témát jártuk körül a liturgia felolvasása kapcsán mi is 2013. március 8-án Pakson az evangélikus iskolaépület termében.

Ez az ország elérhető közelségben van. Ennek köszönhetően rendkívül gazdag kiállítási anyagot gyűjtöttek össze a testvérek, és egyéni úti élményekről számolhatott be Gutai Julika és férje, Gutai István.

Budapesti vendégeink is voltak az Evangélikus Külmisszió Egyesületből (EKME). Szirmai Zoltánné, az EKME szervezőtitkára a Franciaországban élő afrikai menekültek közt végzett misszióról és az egyesület munkájáról beszélt. Az igehirdető idén is B. Pintér Márta volt, aki ezúttal mint az egyesület lelkészi társelnöke volt jelen.

Anne-Lise Hamman Jeannot  Franciaországban élő svájci művésznő imanapi festményének színeit idézték a „kis feketébe” öltözött szereplőink, Szabó Vilmosné Lilla, Weiszné Varga Viki, Fittné Ildikó, Mezősi Andrea, Feil Anita, Pálmai Klára színes sáljai. A liturgus fehér sállal Schukkert Ádám Gáborné, Marika volt. A háttérből három hang szólalt meg: Hoffman Ádámné, Gutai Júlia és Gadányi Józsefné.  A szürke sálat viselő nő szerepében Péterné Lengyel Juditot hallhattuk.

A projektornál Lenkeiné Teleki Mária református lelkésznő működött közre, aki a vetíthető liturgiát adaptálta.

Harmóniumon Koch Boglárka ev. kántor kísérte az énekeket.

Hangosítás: Barad Réka Anna

Az áldást a jelenlévő három lelkész, B. Pintér Márta, Lenkeiné Teleki Mária és Szabó Vilmos Béla osztotta a mintegy ötven fős ökumenikus gyülekezetnek.

A rendezvény hagyományosan szeretetvendégséggel zárult.

Szöveg: Kochné Inotai Gyöngyi az imanap szervezője és a kiállítás rendezője
Fotók és videók: Barad Réka Anna