Szabó Vilmos Béla előző szolgálati helyén, Hartán hálaadó istentiszteleten szolgált kórusunk. Az 1923-ban alakult német eredetű hartai gyülekezet most újíttatta fel templomát és 100 éves orgonáját, melyet a miénkhez hasonlóan a Rieger testvérek építettek.

Az ünnepi alkalmon jeles vendégek vettek részt: Gáncs Péter elnök-püspök, Radosné Lengyel Anna egyházkerületi felügyelő, Lupták György és Szabó Vilmos Béla esperesek, Sárkány Tibor és Sárkány Tiborné, korábbi hartai lelkészek mellett a helyi vezetők és az építők.

A kántori szolgálatot Róth Márton orgonaművész látta el.
Az ünnepi istentisztelet után került sor a templom mellett felállított Luther -szobor leleplezésére.

Halasi László lelkész és gyülekezete gazdagon megvendégelte a jelenlévőket.

Szöveg és fotók: Kochné Inotai Gyöngyi