A előző hírünkkel kapcsolatban érkeztek írások Gutai Júliától, Gadányi Józsefnétől és Bolláné Zsuzsától, melyeket itt osztunk meg:

Húsz évvel ezelőtt, március 6-án, kora délután kedves barátnőm, az evangélikus lelkésznő meghívására siettem munkahelyemről a gyülekezeti terembe megbeszélt találkozóra.

Elfoglaltságom miatt nem vehettem részt a próbákon, így kicsit lámpalázasan készültem a rám osztott szöveg felolvasására. Az imanap témáját németországi, svájci, ausztriai kereszténynők készítették elő. A teremben helyet foglaló asszonyokat látva elmúlt izgalmam, mert felismertem bennük azokat, akiket – az általam szervezett és akkor már negyedik éve folyó bibliaismereti szabadegyetem heti összejöveteleiről – jól ismertem.

Akkor is, azután is sokat gondolkodtam azon, miért jó, ha ismerem Guatemala, Dél-Afrika,Palesztina vagy Chile asszonyainak napi gondjait, amikor gyakran a szomszédoméról sem szerzek tudomást?

Az elmúlt húsz év imaalkalmain való részvétellel megkaptam kérdésemre a választ: egy nagy keresztény család tagjai, mindannyian ugyanannak az egy Istennek gyermekei vagyunk.

Ha létfeltételeink különböznek is, gondjaink és örömeink azonosak.Köszönöm ezt a felismerést mindazoknak, akik fontosnak tartották, hogy évről-évre velük töltsek egy imádságos, böjti, első pénteki délutánt.

Gutai Júlia


Miért várom a világimanapot?

Sokat gondolkodtam a kérdésen, válasz lehet az is, hogy megismerkedhetünk távoli országok, népek életével, kultúrájával, vallásával.

Számomra nagyobb élmény az, hogy az imádság erejét használjuk, hogy azon a napon együtt imádkozzunk. Újra szembesülök azzal, hogy az ima ereje hatalmas és nem ismer határokat.

Isten előtt az emberek egyformák, mindegy hogy a föld mely részén élnek, kunyhóban vagy palotában. Március 2-án sokan leszünk együtt lélekben Isten szeretetében.

Gadányiné Margit


Örülök hogy megint ott lehetek a női imanapon, immár negyedszer. Távoli országba,  Malajziába utazhatunk majd a képek és a leírások segítségével.

Megismerhetjük az ott élő emberek életét, szokásait, kultúráját, vallását. Együtt lehetünk és imádkozhatunk sok-sok ország gyülekezetének tagjaival úgy, hogy a távolság nem lesz akadály.

Várom a találkozást!

Bolláné Zsuzsa

Köszönjük!