Hűségérem – 2007

Az Evangélikus Élet 2007 Cantate vasárnapján négy sorban adta hírül Döntéshozatal a Dunán – című cikkében, hogy az idei első hűségérmet Hoffmann Máriának, a paksi gyülekezet kilencvenhét éves kántorának adta át a kerületi elnökség.

A felületes olvasó talán át is siklott a röpke híren, hisz a Déli Egyházkerület sokakat érintő közgyűlése volt a fő téma.

Annál nagyobb örömöt és izgalmat jelentett mindez a díjazottnak és családjának.

Püspöki hivatali levél hozta a hírt: „2007. április 27-én Gáncs Péter püspök úr személyesen szeretné Önnek otthonában átadni hűségérmét.”

Mivel lehetett ezt a nagy elismerést kiérdemelni?

Hoffmann Mária 1950-2005-ig, 55 éven át a Paksi Evangélikus Egyházközség kántoraként szolgált. Bár mindkét nagyapja, apja, bátyja és számos unokatestvére kántortanító volt, apai nagyapja és bátyja Pakson az evangélikus gyülekezetben, mégis különös út vezetett az ő paksi kántorságához.

Hoffmann Mária 1910. február 13-án az Újvidék melletti Kátyon született.

A zenével kislányként jegyezte el magát. Zongorázni édesapja tanította. Első kántori szolgálatát 12 évesen szülőfalujában egy keresztelőn látta el. Istentiszteletek végén is megengedte apja, hogy orgonáljon.

Felsőbb zenei tanulmányait Újvidéken végezte. A háború idején többször helyettesítette a katonai szolgálatra bevonuló ottani kántort. Közös ünnepeken a zsinagógában is orgonált, helyettesítve a keresztény kántort, aki a saját gyülekezetében végezte szolgálatát. Újvidéken irodában dolgozott illetve zongoraórákat adott.

1944-ben szüleivel a bombázások elől Paksra menekült bátyja családjához. A négy bőröndjükön s néhány előbb idekerült holmijukon kívül mindenük –köztük a zongorája is- odaveszett. Eleinte kézimunkázással, hímzéssel jutott szerény jövedelemhez, majd 1945-től magánórákat adott. Később, a zenei munkaközösség megalakulásával, annak tagjaként tanított zongorát.

Az iskolák államosítása után a tanítókat eltiltották a kántorizálástól. Mivel ezt megelőzően többször helyettesített, besegített, felkérték, hogy lépjen az akkori kántor helyére. Egy hónapra vállalta, s 55 év lett belőle. Fél évre rá került Paksra Sólyom Károly lelkész, későbbi püspök-helyettes, akivel 39 esztendeig szolgált, majd Brebovszky János, Brebovszkyné Pintér Márta és Szabó Vilmos Béla mellett.

Zenetanárként 1973-ban nyugdíjba vonult ugyan, de otthonában tovább tanított. Ezzel párhuzamosan alkalmanként helyettesített a paksi zeneiskolában, majd óraadóként 1986-92-ig dolgozott.

A kántori szolgálatban is fáradhatatlannak bizonyult. Nem akarta abbahagyni. Élete első kórházi tartózkodása volt a fordulópont. Látása romlott, a kórusra nehezen járt.

Bátyjának unokája, Baradné Koch Boglárka helyettesítette az orgonánál, majd 2005 júniusában megtörtént a generációváltás. Hivatalosan átadta ugyan neki a kántori szolgálatot, de a bibliaórákon továbbra is ő szólaltatta meg a harmóniumot. Így volt ez 2005 decemberében is, amikor hazaérve egyensúlyt vesztett s elesett. Átmeneti szívritmus-zavar lett a következménye s félévi kényszerű szobafogság.

Bár járókerettel jár, szellemi frissessége újra a régi. „…kik az Úrban bíznak, erejök megújul…”

A róla szóló számos cikket újraolvasva szembeötlik egy kulcsszó:

„Ahogyan beszél magáról, szolgálatáról, átragyognak a szavain valami különös hűség jelei.” „Harmincöt évi paksi kántorsága alatt nem mulasztott egyetlen vasárnapot. Nem volt beteg, s ha volt is, szolgált, nem ment szabadságra, nem volt más programja, nem volt semmi sem fontosabb, előbbre való, mint minden vasárnap délelőtt, délután pontosan, lelkesen, örömmel az orgona, a harmónium mellett vezetni az éneket. Áldott hűség a szolgálatban” – írta róla Sólyom Károly 1985 pünkösdjén az Evangélikus Életben. Szintén az ő tollából olvashatjuk „Négy évtized a szolgálatban” – címmel az Evangélikus Élet 1990. júl. 8-i számában: „Áldjuk Istent Hoffmann Mária szolgálatáért, hűségéért, hiszen az Ő kegyelme hordozta és tartotta meg ilyen hosszú szolgálatban.”

Bné Pintér Márta a paksi templom orgonájáról szóló cikkében attól tudakozódik, „aki évtizedek óta töretlen hűséggel játszik rajta, kinek szívéhez nőtt a hangszer.” (Paksi Hírnök 1990. febr. 14.)

„Ötvenöt évi hűséges szolgálat után, kilencvenöt évesen adta át a helyét az orgonánál a paksi kántor.” (Ev. Élet 2005. júl.3.)

A 2000-ben Paks Város Önkormányzatától kapott PRO URBE emlékérem után itt a másik nagy kitüntetés, a HŰSÉGÉREM, melyet „Hoffmann Mária kántornak hűséges szolgálatáért hálás köszönettel és áldáskívánással a Déli Evangélikus Egyházkerület” adományozott, s rendkívüli megtiszteltetésként Gáncs Péter püspök úr adott át Szabóné Mátrai Marianna püspök helyettes, Radosné Lengyel Anna egyházkerületi felügyelő, Szabó Vilmos Béla esperes, paksi lelkész és Szabó Vilmosné kíséretében.

Az átadás szűk családi körben zajlott, mely közös énekléssel vette kezdetét: „Jer, dicsérjük Istent…” Püspök úr örömét fejezte ki, hogy a köszönet szerény jelét a hosszú, hosszú hűséges szolgálatért átadhatja. „A szeretet és hűség ne hagyjon el téged..!” (Péld.3,3) – idézte az érem feliratát, és ezt kívánta a következő életévekre. Emlékeztetett közös paksi szolgálatukra.

Lengyel Anna örült a megismerkedésnek, és egy palack borral kívánt Mária néninek jó egészséget.

Őt követte Szabóné Mátrai Marianna, aki visszaemlékezett, hogy bárhonnan jöttek, Mária néni mindig biztos pont volt az orgonánál.

A paksi gyülekezet nevében a lelkészházaspár gyönyörű virágcsokorral köszöntötte.

Mária néni egyik kedvenc éneke következett, a 349-es. Előkerült Mária néni emlékkönyve többek között Gáncs Aladár aláírásával. Püspök úr megállapította, hogy ez egyháztörténelem.

A beszélgetés során megköszöntük az éremhez kapott jutalmat, az egyhetes, két személyre szóló balatonszárszói üdülést, melyet Mária néni az új kántornak továbbadott.

Koch Józsefné, Mária néni unokahúga
Kivonatosan megjelent az Evangélikus Élet 2007. június 3-i számában.