Ha már itt az április, annak is az első hétvégéje, akkor az csakis a konfirmandus táborról szólhat. Négy iskola –egymást ismerő, vagy nem ismerő- diákjai gyűlnek ilyenkor össze. Hagyományosan Kismányokon.
Már a helyszín is figyelmet felkeltő. Egy nagyjából kihalt lutheránus gyülekezet megüresedett paplakja ad a tábornak otthont, felhívván a figyelmet, hogy erre a sorsa jut mindenki, aki nem veszi komolyan a maga hitét, közösségét.
Bolondozás és tanulás egyszerre van jelen ebben a huszonnégy órában. A hosszú, éjszakába nyúló beszélgetések, egymás ugratása, a közös séták mind a fiatalok együvé tartozásának erősítését, az evangélikus összetartozást szolgálják.
Jók is ezek az együttlétek, az ember-emberrel személyes találkozók, bár a magát modernként feltüntető, egyre inkább elgépiesedő világunk megteszi a hatását. Egyre nehezebben megy a közös éneklés, ami pedig egy szólamra hangolja a lelkeket, és egymás mellett ülve is inkább a telefonok fénye világítja meg az arcokat. Mindinkább több időt szánunk egymás helyett a gépre. Itt fogalmazódott meg bennem a Hegyibeszéd parafrázisaként: Boldogok, akik le tudják tenni a mobilt, mert ők megismerhetik a mennyet. Csak akarni kell. Az április végi konfirmációig pedig még a Kátét forgatni, melyhez ezúton is sok sikert kívánunk.
Képek és szöveg: Nagy Zoltán
