Vendégfogadás

Vendégfogadás

A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek – tudtukon kívül – angyalokat vendégeltek meg.”
( Zsid 13,2 )

Ajtónk mindig nyitva áll a közelről és távolról érkezők előtt.

2011. 05. 08-án vasárnap látogatott közösségünkhöz a Hartai Evangélikus Gyülekezet kórusa. A megérkezést követően kellemes teázással töltöttük az időt. A forró tea bizony mindenkinek jól esett, hiszen az időjárás nem kényeztetett bennünket ezen a napon. Ezt követően vettünk részt a felemelő hangulatú istentiszteleten, amelyen szép műsorával mutatkozott be a hartai énekkar. A kórus vezetője elmondta, hogy az énekkar egyben baráti kör is, és szívesen vesznek részt különböző egyházi és egyéb városi rendezvényeken is. Az istentiszteletet közös ebéd követte, melyre a finom pörköltet Kiss Miklós (Micus) készítette. A gyülekezet tagjai finom borral és süteménnyel kínáltak bennünket. A vidám kellemes hangulatú kávézás és beszélgetés után egy szép emlékkel gazdagodva ért véget a vasárnap.

Paks, 2011. május 10.

Schukkert Ádám Gáborné

Nyíregyházáról látogatott Paksra és az egyházmegyébe egy népes csoport Laborczi Géza lelkész úr vezetésével 2010. szeptember 10-én. Ez annál is inkább öröm volt, mert sokan régi ismerősöket köszönthettek. (Ld. Kirándulások!)  Szeretetvendégség, pécsi kirándulás volt a program. Vasárnap a vendég-lelkész szolgált az istentiszteleten, ebédre családok hívták meg a testvéreket. Új barátságok szövődtek.

Fotók és szöveg: Kochné Inotai Gyöngyi

A határon túli magyar középiskolások táborát évről évre megrendezi Paks Város Önkormányzata és a Paksi Közművelődési Nonprofit Kft. a Pakshoz közeli Cseresznyésben. Gazdag program részesei voltak idén is az Erdélyből (Kolozsvár, Kézdivásárhely, Lupény, Petrozsény, Temesvár), Felvidékről (Galánta), Kárpátaljáról (Visk) és a Vajdaságból (Szabadka) érkezett diákok és pedagógusok valamint a helybéli érdeklődők. Már hagyománnyá vált, hogy a záró-istentiszteletet a mi templomunkban tartják színes műsorral ízelítőt adva a tábori munkából. Erre 2010. augusztus 1-jén került sor.

Szöveg: Kochné Inotai Gyöngyi

2010. március 27-én pesthidegkúti evangélikusok tértek be templomnézőbe s röpke látogatásra.

K.I.GY.

Püspöki látogatás 2008 október 20. :

Fotók: Kochné Inotai Gyöngyi

2002-ben örömmel fogadtuk a határon túli magyar lelkészek találkozójának résztvevőit egy istentiszteleten.

Fotó: Kochné Inotai Gyöngyi