Hírarchívum

Mutatott év: 2019

Szűrés törlése
III. Családi és Missziói nap
Létrehozva: november 7. » Címkék: Események

A reformáció muzsikája
Létrehozva: október 25. » Címkék: Reformáció

Tuba Mirum
Létrehozva: augusztus 21. » Címkék: Koncertek

Készenléti Rendőrség koncertje
Létrehozva: augusztus 21. » Címkék: Koncertek

Konfirmandus tábor
Létrehozva: május 17. » Címkék: Beszámolók, Ifjúság

Ha már itt az április, annak is az első hétvégéje, akkor az csakis a konfirmandus táborról szólhat. Négy iskola –egymást ismerő, vagy nem ismerő- diákjai gyűlnek ilyenkor össze. Hagyományosan Kismányokon.

Már a helyszín is figyelmet felkeltő. Egy nagyjából kihalt lutheránus gyülekezet megüresedett paplakja ad a tábornak otthont, felhívván a figyelmet, hogy erre a sorsa jut mindenki, aki nem veszi komolyan a maga hitét, közösségét.

Bolondozás és tanulás egyszerre van jelen ebben a huszonnégy órában. A hosszú, éjszakába nyúló beszélgetések, egymás ugratása, a közös séták mind a fiatalok együvé tartozásának erősítését, az evangélikus összetartozást szolgálják.

Jók is ezek az együttlétek, az ember-emberrel személyes találkozók, bár a magát modernként feltüntető, egyre inkább elgépiesedő világunk megteszi a hatását. Egyre nehezebben megy a közös éneklés, ami pedig egy szólamra hangolja a lelkeket, és egymás mellett ülve is inkább a telefonok fénye világítja meg az arcokat. Mindinkább több időt szánunk egymás helyett a gépre. Itt fogalmazódott meg bennem a Hegyibeszéd parafrázisaként: Boldogok, akik le tudják tenni a mobilt, mert ők megismerhetik a mennyet. Csak akarni kell. Az április végi konfirmációig pedig még a Kátét forgatni, melyhez ezúton is sok sikert kívánunk.

Képek és szöveg: Nagy Zoltán

Országos hittanverseny
Létrehozva: május 17. » Címkék: Beszámolók, Ifjúság

Március 30-án az Országos Hittanverseny döntőjére utaztunk Budapestre az Evangélikus Hittudományi Egyetemre. Hittanosaink két korcsoportban, 1-2. évfolyamon valamint 5-6. évfolyamon, mérettettek meg. A hittanverseny idei témája Jézus élete volt Lukács evangéliuma alapján. Az 1-2. évfolyam országos 10. helyen, míg az 5-6. évfolyam 14. helyen végzett. A versennyel párhuzamosan színesebbnél színesebb gyerekprogramokkal készültek a szervezők.

A versenyzők névsora:

1-2. évfolyam: Hum Eszter, Mittler Ármin, Nagy Zoltán, Péri Ádám

5-6. évfolyam: Bana Zétény, Katics Barnabás, Kiss Virág, Krizák Adél

A felkészítők: Nepp Éva, Nagyné Gadányi Andrea, Nagy Zoltán

Képek és szöveg: Nagyné Gadányi Andrea

Húsvéti istentiszteleti rend
Létrehozva: április 19. » Címkék: Meghívó, Beharangozó, Húsvét, Istentiszteletek, Meghívó

Alpha-kurzus
Létrehozva: április 18. » Címkék: Alpha-kurzus

Gyülekezetünkben tíz hetes ALPHA-kurzus zajlott, mely NICKY CUMBEL: Az élet nagy kérdései könyvére épült.

A kurzus vége előtt, 2019. január 26-án, szombaton egész napos ALPHA összejövetelt tartottunk ebédfőzéssel egybekötve. Az összejövetel témája „ A szentlélek befogadása” volt.

Jó közösség alakult ki, sok héten keresztül találkoztunk, énekeltünk, mindig készült valaki valamilyen finomsággal, filmet néztünk, és kora estig beszélgettünk.

Az ALPHA- kurzus végeztével fogadtuk az érdeklődőket és megvendégeltük őket. Ők is betekinthettek, hogy miről is szólt ez a kurzus.

Egészséges ételeket készítettünk a fogadásukra, szépen megterítettük az asztalt és feldíszítettük a termet, majd énekeltünk és filmet néztünk. A végén most is beszélgettünk. Kíváncsiak voltunk egymás véleményére, ki hogyan érezte magát.

Fotók és szöveg: Gyurina Illésné

Idősek ádventi szeretetvendégsége
Létrehozva: április 18. » Címkék: Adventi beszámolók

 2018. december 16-án, vasárnap délután 3 órakor az evangélikus gyülekezet iskolaépületében idősek ádventi szeretetvendégségére került sor.

Nagy izgalommal vártuk a vendégeket, szépen előkészítettük a termet, az asztalokra tea és sütemény került. A fogadás után elfoglalták helyüket a megjelentek, és részt vettek az úrvacsorával egybekötött istentiszteleten, majd meghallgatták a gyermekek verseit is.

Beszélgetéssel zárult a szeretetvendégség.

Fotók és szöveg: Gyurina Illésné

Ádventi Fesztivál
Létrehozva: április 18. » Címkék: Adventi beszámolók

A paksi keresztyén egyházak közreműködésével Adventi Fesztivált rendeztek 2018. december 8-án, a Csengey Dénes Kulturális Központban.

Több neves ember előadása mellett az evangélikus gyülekezet tagjai bábelőadást tartottak gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt, melyre sok szeretettel várták a többi felekezet résztvevőit is. A bemutató témája Jézus születése volt.

Képeink ezen az alkalmon készültek.

Fotók és szöveg: Gyurina Illésné

Koncert böjtben
Létrehozva: április 9. » Címkék: Meghívó, Beharangozó, Meghívó

Bach & Me Koncert a paksi evangélikus templomban
Létrehozva: február 8. » Címkék: Meghívó, Beharangozó, Koncertek, Meghívó

Ökumenikus imahét a Krisztusban hívők egységéért 2019-ben Pakson az evangélikus templomban
Létrehozva: január 17. » Címkék: Meghívó, Ökumenikus alkalmak

Karácsonyi gyermek-istentisztelet
Létrehozva: január 17. » Címkék: Beszámolók, Istentiszteletek

Hagyományainkhoz híven, december 23-án, a gyerekek örömteli közreműködésével átélhettük Jézus születésének történetét, melyet énekekben, versekben és a betlehemi történetben adtak elő.

A szeretet üzenetét a lelkésznő és a hitoktatók áldozatos munkája révén tolmácsolták a gyerekek. Családias légkörben töltöttük el ezt az áldott órát, melyben együtt lehettünk: az Úr, a gyerekek, szülők, nagyszülők és az egész gyülekezet. Lelkünket áthatotta Isten mindent felülmúló szeretetének érzése, a HÁLA.

Az istentisztelet után minden jelenlévő gyerek örülhetett az ajándékcsomagnak.

Kérjük Istent, hogy a karácsony ünnepén átélt szeretet és béke maradjon velünk minden napon, így tapasztalva meg áldását.

Erős vár a mi Istenünk!

 

 

 

 

 

 

 

 

Szöveg: Fillér Ferencné

Képek és videók: Zuschlag János

Gyermek istentiszteleti időpontok 2019-ben Pakson, fél tizenegytől, az evangélikus iskolaépületben
Létrehozva: január 17. » Címkék: Meghívó, Beharangozó, Hittan, Meghívó

Paksi Vegyeskórus koncert
Létrehozva: január 17. » Címkék: Koncertek

Évek óta hagyomány már, hogy az evangélikus templomban kerül megrendezésre a Paksi Városi Vegyeskar koncertje. Idén decemberben is részesei lehettünk e szép eseménynek. A nagysikerű koncertet Újházi Krisztina vezényelte. Közreműködött a Szekszárdi Városi Kamarazenekar.

Fotók és szöveg: Zuschlag János